Egy hetet voltunk családilag (heten) nyaralni Horvátországban, Zadar környékén, egy kisebb üdülőfaluban, de körbejártuk a környéket, sőt kissé messzebb is haladtunk.
Én elsősorban az evészetekről szeretnék itt most megemlékezni. Mivel ötlet és idő híján vagyok, kronologikus sorrendben fogok haladni.
Alapjában véve az általam igen-igen kedvelt, és már többször készített (recept később) burek határozta meg a reggeleket, és azokat a pillanatokat, amelyekben hirtelen akárhol ránk jött az éhség. Általában túrós töltelékkel találkoztunk, két esetben húsos (isteni, Pagban, kevésbé isteni Zágrábban), egy helyen pedig szerintem mángoldos (az eladó szerint spenótos) túrós verziót ehettünk. A húsos volt a legjobb, Édesapámnak sajnos csak a zágrábiból sikerült falatoznia.
Általában a vacsorára helyeztük a hangsúlyt, mivel nap közben általában vagy a parton voltunk, vagy valamelyik városban lődörögtünk.
Első este a megérkezés nagy ijed(t)ségére elmentünk a helyi (értsd falusi) étterembe, és természetesen helyi specialitásokat (tintahal, makréla, csevap) ettünk. A tintahal igen fiatal volt, vajpuhára sikerült elkészíteni. Hozzá szintén csodás mángoldos-fokhagymás főtt, kicsit pirított krumpli volt, ezt ki kell próbálnom egyszer, ha nem kapok mángoldot, akkor spenóttal fogom (nagyon hasonló íze van, egy kicsit talán citrusosabb).
Jó kezdés…
Másnap este Zadarban vacsoráztunk, mivel hirtelen tört mindenkire az éhség, az első pizzériába tértünk be (egyből a főtér mellett, hova menjen a turista?), és nem csalódott senki a pizzában (én tenger gyümölcseivel kértem), a sógornőm valami kifogástalan tagliatellét evett, sáfrányos, fokhagymás kagylószószban, tényleg igen különleges volt. Nagyon meglepődtem a pizzán, sokat eszem itthon is, meg sem közelítik az ottanit, talán néha a Forténak „sül el ilyen jól a keze”.
Utána egy étcsoki fagyival hűtöttük ízlelőbimbóinkat, nagyon jó volt (szintén a fő utcán, ahol annyi egyenszerű fagylaltos van, hogy nem is értem).
Aztán másnap otthon ettünk. A család egyik része visszatért reggel Zadarba némi tengeri herkentyűért, halakkal, és valamilyen kagylóval (nem fekete), illetve rákkal tértek vissza. Tüzet raktunk, sütöttünk parázson makrélát, aranycsíkos keszeget, a kagyló érdekesen készült (nem írnám ide), nekem nem ízlett, a rákocska finom volt a halaknak nem volt különösebb jellegzetes ízük, de jól lehetett ízesíteni őket, sikerült is, fokhagymás, petrezselymes olajjal - hmm.
Jóllaktunk, nem is maradt szinte semmi, a köret a már megismert mángoldos krumpli volt, jól sikerült nagyon. A kisebb makréla ízlett a leginkább, volt két nagyobb, azokból én nem ettem, mert addigra már nem maradt hely bennem, ettünk még valami oda valósi jellegzetes halat is, azt is ennék bármikor.
Másnap én főztem a vacsorát, húst ettünk, borjúszűzet vettem (azt hittük, bárány, bocs - janjetina vs. teletina, három fröccs után ki tudja ezt?), meg csirkemellett, volt még tarja és csevap. Egytől-egyig elfogyott minden, a borjú isteni lett, körbetekertem szalonnával, és sztékként csináltam, a csirkét megtűzdeltem fokhagymával és szalonnával, de sajnos így is kiszáradt, az asztali grill melegen tartóján (volt rendes faszenes grill is).
A következő napon megint hal volt, korábban, mentünk a piacra, így kaptunk tintahalat, giricét, három fésűkagylót, meg két nagy vörös tonhal sztéket.
Ezek kerültek fel a platnira, kagyló nem volt, a girice volt az előétel, nagyon jól sikerült az íze, viszont szerintem az olaj mennyisége miatt (kevés), szétestek a kishalak, de az ízük valami csodálatos volt.
Utána a fésűkagyló következett, hát az valami fenomenális dolog. Isteni, tömény fehérje, leírhatatlan. Csak egy falat jutott ebből a mannából mindenkinek, de kitörölhetetlen emlék marad (még a barátnőm is elégedett volt, aki amúgy semmit nem kóstolt a tenger efféle gyümölcseiből).
Majd jött a szték, jó lett, puha maradt, a közepe rózsaszín, az enyém még szinte teljesen nyers, isteni csemege. Nem szabad elrontani semmivel, szerintem magában jó, kis frissen őrölt borssal és puha kenyérrel. Húúúúú, nagyon-nagyon finom dolog.
A tintahalat nemigen sikerült jól kezelni, kissé gumis maradt, de a csápjai aztán jobbak lettek.
Másnap megint az első nap meglátogatott étteremben ettünk (utolsó este ne legyen otthon mosatlan), addigra én elteltem a tengeri herkentyűkkel, így csevapot rendeltem lepényben. Nem volt nagy élmény, semmi mást nem hoztak, mint egy lepényt, benne 10 csevappal, tocsogott a zsírtól. Mások jobban választottak, Apám itteni giricét (egyben maradt a hal, és isteni volt az íze), Édesanyám meg tengeri herkentyűs lasagnét evett, és zengte az ódákat.
Mások maradtak a pizzánál/kagylónál.
Így jártunk Horvátországban, másnap Zágrábban csak burekeket ettünk.
És este a Balaton-parton megfejeltem egy csodálatos sajtos-tejfölös lángossal (ajánlani tudom csak, bár akik ezt esetleg olvassák, valószínűleg pontosan tudják, hogy melyikről beszélek – Pinyó Csárda).
A környezet csodálatos (Krka NP), néhol érdekes volt (Pag), voltak gyönyörű kis városkák (Sibenik), és voltak inkább lepukkant, szebb kort megéltek (Novigrad).
Viszont a horvát népet nemigen kedveltem meg, bár kapcsolat nem is igen volt.
Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom…
